HeterOtthoN

Kicsit elcsépelt dolog ez a tejszínhab - eper - pezsgő dolog.

De hogy nézne ki a csajon a pacal?

Azt hiszem ez az a dal, ami jól jellemzi jelenlegi helyzetünket. Ugyan házibulik nincsenek, de a lakás időnként tényleg úgy néz ki, ahogy azt a dal alapján el tudjuk képzelni. Pedig mi mindent megteszünk, hogy ne így legyen...

A dallam maga egyszerű, de épp ettől fülbemászó, és vidám is. A zenei rész nem az erősségem, mint laikus szeretem a zenét, de ez az, amit inkább meghagyok Zsoltinak. 

Ha egyszer eljutok oda, hogy megkérdezik tőlem, hogy milyen is volt a 20-as éveim közepe, ez a dal biztosan benne lesz a 10-ben.

Mint a beköszöntőben már írtam, lesz itt szó mindenről, ami az életünkhöz kapcsolódik - és most végiggondolva a zene az, ami mindig is adott valamilyen pluszt életünkhöz. 

Ezek a bejegyzések minden héten megjelennek, és azokból a dalokból szemezgetünk, amelyek valamikor-valamiért-valaki miatt nagyon meghatározóak voltak számunkra, és a mai napig tudunk hozzájuk emlékeket társítani. Lehet, hogy egy szomorú dalhoz fog - számunkra - a leghumorosabb emlékünk kapcsolódni, de ez mindenkinél máshogy van. 

A dal nem biztos, hogy mindkettőnk életéhez kapcsolódik, lehet, hogy csak egyikünkéhez, de valamiért fontos. Már csak arra kell rájönnünk hogy mi is van ezen dolgok mögött.

Ma este úgy döntöttem, ellátogatok egyik kedvenc budai helyemhez, a Normafához. Anno gyerekkoromban jártam még itt, és ami azóta sem változott, az a kilátás - igaz mostmár magasabbról és messzebbre látok, mint anno. 

A legegyszerűbb eljutási lehetőség a Normafához a 90 és 90A jelzésű buszokkal lehetséges, a Moszkva tér Várfok utcai megállójából. Így estefelé már jóval kevesebb az utas, így a menetidő sem vészes, és ha olyan sofőrt fogunk ki, mint akihez ma szerencsém volt - minden megállónál volt valamilyen humoros kis megjegyzése, és még köszönt is a felszálló utasoknak -, akkor sokkal gyorsabbnak tűnik az odajutás.

Egy másik, kicsit hosszabb, de mindenképpen ajánlott utazási mód a - lánykori nevén Úttörővasút - Gyermekvasúttal lehetséges. Ide vagy a Fogaskerekűvel (60-as járat) a Városligettől lehet eljutni, majd a Széchenyi-hegyi végállomásról úgy 250 - 300 méteres séta után máris a Gyermekvasút megállójánál vagyunk. Ugyanezen utazás másik irányból a Hűvösvölgyi végállomástól közelíthető meg. 

Nappal is csodálatos a kilátás a hegyoldalról, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a helyi kisbüfében vásárolható tea mennyire jót is tud tenni elgémberedett végtagjainknak és lelkünknek egyaránt. Javallott vinni egy jó vastag pokrócot, hiszen sose lehet tudni, hogy lesz e helyünk leülni a kihelyezett padokra - ami a pesti állapotokat figyelembe véve  kifogástalan állapotban vannak. A Normafánál most este csend honolt, köszönhetően a csepergő esőnek és a hideg szélnek. De ezt leszámítva leírhatatlan élmény volt körbenézni a pesti oldalt az éjszaka fényeiben. Viszonylagos helyismeret mellett jó volt látni a Kerepesi utat, a Margiot híd pislákoló fényeit, a kivilágított Parlament épületét, az Alsó-Rakparton közlekedő autók fényszóróit, az Árpád hídon közlekedő autókat.

Ha az ember folyton csak rohan, akkor sosem fogja tudni érékelni mindazn látnivalókat, amik tényleg csak egy karnyújtásnyira vannak tőle. 

Amit ajánlott vinni: egy adag jó forró tea az esti sétáláshoz; sál,sapka,kesztyű; fényképezőgép; valami rágcsálnivaló; pokróc - száraz idő esetén; és egy társ, akivel mindezt meg lehet osztani. 

Foglalkozásköri ártalom nálam, hogy turizmussal is foglalkozom. Ennek keretén belül indítom most el ezt a címkét, mint "Tour de Pest". Ezzel az a célom, hogy bemutassam, milyen lehetőségeink is vannak, ha a zsbeünkben a BKV bérletünk. Bármennyire is furcsa, minél régebben él az ember Budapesten, annál inkább hajlamos megfeledkezni arról, hogy nem csak a Belváros létezik. Egy kis utánajárással el lehet jutni olyan helyekre itt Budapesten, és annak közigazgatási határától nem messze, aminek szépsége számtalan általam már látott hazai tájegységgel vetekszik - de azokat is látni kell, különben számtalan élménnyel leszünk szegényebbek.

A bejegyzésekben megmutatom, hogy miként is lehet eljutni az adott helyre, az mennyi időt is vesz igénybe, illetve megpróbálom leírni mindazt, amit az adott hely nyújt és nyújtott számomra.

Remélem ezek a mankók mindenki számára hasznosak lesznek a tartalmas szabadidő eltötlésének megtervezésében. 

Az általam mankónak használt oldalak:

BKV

Itthon.hu - a Magyar Turizmus Zrt oldala

Est.hu

Budapesti Turisztikai Hivatal

Ezt a kérdést egy állásinterjún hallottam nemrég és elgondolkodtam. Feltehetik egyáltalán ezt a kérdést nekem, vagy bárkinek? És mit lehet erre válaszolni? Mit illik erre válaszolni, és mi egyáltalán erre a jó válasz?
Nem tudom. Próbáltam megfejteni, illetve utánajárni, miért kérdeznek ilyet. Végülis arra jutottam, egy teljesítményközpontú jutalékos állásban ezt persze hogy megkérdezik, hiszen a kudarcok fokozottan nagyobbak, de legalábbis gyakoribbak, mint a szokásos nyolctól félötig tartó mókuskerékben. Olyan emberrel kell együtt dolgozni, aki nem szívja a vérét a többieknek azzal, hogy nekem ez nem megy, mit csináljak másképp, te mivel csinálsz többet kérdésekkel, miközben a pénzhiány miatt egyre inkább frusztráltabbá válik a delikvens, és foglalkozzon bármivel is hiába önmaga főnöke, egyre inkább akadályozza magát a hatékony munkában.
Lássuk mit válaszoltam fejben a kérdésre.
Egy éve vagyok budapesti lakos, és azóta csak ilyen munkakörben dolgoztam. Miért? Hát az önmegvalósításért, és többet szeretnék mint mások. No meg persze a jutalék is kecsegtető volt. Ekkor még nem tudtam, hogy a jutalék inkább csak egy szójáték. Mert nekem csak a jut-a-lék maradt.
Első helyemen - szándékosan maradjon név nélkül-, ígértek havi 200.000Ft fix fizetést, és csillagászati jutaléktáblát. Ehhez nem kellet más, mint 20 emberszabásút bevarázsolni, aki meghallgatja mivel is foglalkozik a cég, mert a szerződési arányunk úgyis 12-ből 3, tehát nekünk ez búsásan megéri. Nem is volt ezzel a baj, az első hónapban még sikerült is produkálni. Csak közben benézett a ló az ablakon a hátán a gazdasági válsággal, és a fizetés el is kallódott úgy 3 hétre. Nem baj, ment ez, menni fog ezután is. Újabb hónap. Ekkor már csak 19 embert sikerült belapátolni a céghez, akiből egy az utolsó pillanatban mondta vissza a szerződést amolyan merr-mirr-murr indokkal. Ez leginkább azért volt baj, mert a megállspodás arról szólt, vagy 20 ember, vagy egy szerződő, és akkor fix és/vagy jutalék. 19re nem volt hol lapot húzni, úgyhogy nulláztam, de a költségek persze ott voltak. Telefonszámla, kaja, kávé a leendő ügyfelekkel, ruha, hogy mégis üzletiesen nézzen ki a jövő managere, és persze a rezsi úgymint albérlet, stb. Nem baj nem csüggedünk, jön a karácsony, feltöltődünk, és majd januárban újult erővel.
Hülyézzen le bárki nyugodtan, de ezt még némi aprópénz mellett csináltam 2 hónapig, majd látván az ismert léken beáramló problémafolyamot, új állás után néztem. Beleválasztottam a legjavába, láttam sok ismerőst aki jól élt az ingatlanszakmából, nem is olyan nehéz dolog, a jutalék előtti korszakban is arcomból éltem, nem lehet túl nehéz. El is mentem jó sok céghez castingra, aztán kiválasztottam egyet.
Újdonsült főnököm külsőben, és bölcsességben egyaránt buddhára hajazott, mondott olyan dolgokat, amiben még ráció is volt, hát maradtam. Apró pici vágyaim voltak, nem akartam mást, mint legyek bejelentve, és ne kelljen mindenféle embert, akit azelőtt barátomnak tudhattam felhívogatni, hogy hé figi mi lenne ha... Megkaptam a címeket, elmentem a lakára, fotóztam, csacsogtam, lekalapátam az árat, aztán érdeklődönek be is mutattam a lakást. Láss csodát jött is a pénz. Nem túl sok, nem is kevés, de egy magamfajta egyedülálló férfiembernek éppen elég volt. Aztán egyszercsak megállt a tudomány. Se címek, se telefonálás, se ügyfél, aki fizetne. Egyre több feladat, és egyre kevesebb tisztelet. Egy szép nyári délelőtt a fordulőpont akkor volt, amikor a karszalagos békávé vált ember megbüntetett, mert már erre sem volt pénzem. Kiakadtam. Közöltem,  ha a munkámhoz elegendhetetlen feltételeket sem biztosítja a megbeszéltek szerint, akkor én lelépek. Leléptem.
A többi részletet nem forszírozom, borítsa a feledés jótékony homálya. Azóta újra castingra járok, és el is jutottunk a majdnem jelenhez. Ahol a címsorban feltett kérdést nekem szegezték persze nem dolgozom. Továbbra is keresek.
Ahogy mondani szokás trabant ugyanitt eladó. Illetve az nem, de továbbra is munkát keresek. Bármit, csak ne legyen jutalékos.


A hideg pénteki napon épp Zuglóban korzóztam, amikor az alábbi igen érdekes párbeszédre lettem figyelmes. 

- Hú, nagyon baró az új gumicsizmád! Jól áll rajta a minta!

- Óh, köszi, ne is mondd, én is szeretem. Tényleg baba a színe, meg a mintái is, de egy baj az van vele.

- Mi?

- Beázik.

Nah ez az igazi b.meg a dologban. A divat mindenekelőtt! Érdekes módon a gumicsizmát életvitelszerűen használók ilyenre még nem panaszkodtak.